Feromonos parfüm a csábítás ereje

feromonos női parfümOlyan sokat hallottam már a feromonos parfümökről, hogy utána néztem kicsit a dolognak az interneten. Nem is kellett sokáig kutatnom, hogy megtaláljam a legelső információt. Ebből kiderült, hogy a feromon önmagában színtelen és szagtalan, ám ha parfümhöz adják érzékelhetően és láthatóan hatással vannak a környezetre. Éppen ezért a pozitív hatásért javasolják azt, hogy randevúra indulás előtt fújjunk magunkra feromonos parfümöt. Nekem bevallom több aggályt is felvet a feromonos parfüm használata, így én valószínűleg nem az első randevún vetném be és használatát kerülném akkor is, ha egyedül kell tömeg közlekednem. Félelmem talán túl sok egyesek szemében, de én azt vallom, hogy jobb félni mint megijedni, főleg azok után, amit az ember nap mint nap hall a híradásokban. Persze kíváncsi vagyok én is a feromonos női parfüm hatására, így egyszer, egy itthoni randevú alkalmával kipróbálom majd és megnézem milyen hatást vált ki barátomból amikor kettesben vagyunk. Az eredményről majd beszámolok legközelebb.

Add a Comment