Árnigél a gyors gyógyító

Béres15Már lassan hét éve vagyok két kisfiú édesanyja, akikről mindent el lehet mondani, de azt nem, hogy nyugodtan tudnának üli a fenekükön és elfoglalnák magukat anélkül, hogy baj történne. Barátnőim felkészítettek erre, így nem ért váratlanul az első esés, a famászás alatt szerzett súrlódás és a nem megfelelő egyensúlyozás miatti kerékpáros borulás. Szerencsére az engem körülvevő édesanyák és nagymamák nem csak az esetleges balesetekre készítettek fel, hanem ezek kezelésére is. Keresztanyjuktól például egy tubus Árnigélt kaptam a nyár elején. A gyulladás és fájdalomcsillapító hatású, a véraláfutásokra és zúzódásokra is jó bőrnyugtató árnika kivonatot tartalmazó gél már a nyári szünet első napján  előkerült a gyógyszeres szekrényből, amikor kisfiam először próbált meg pótkerék nélkül biciklizni. Nagypapája még nem szerette volna levenni a támasztó kerekeket egyensúlyozási zavarai miatt, de a gyerek erőszakoskodott, édesapám pedig bebizonyította saját igazát. Az esés nem volt nagy, de a zúzódás szerintem még látható lesz jövőhéten is.

Add a Comment