Afra kerti étkezőgarnitúra

By | 2017-05-23

afra etkezogarnituraAmikor a férjemmel vidékre költöztünk, gyereket terveztünk. De előbb kaptuk meg gyakori vendégségbe az ő szüleit, mint azt a bizonyos gólyát. Egyelőre a harmadik szobát nem gyerekszobának, hanem vendégszobának rendeztük be. A szobához tartozott egy elég hosszú és kényelmes lodzsa is, amivel mi még egyelőre nem tudtunk mit kezdeni. De anyósomék annál inkább. Mivel gyakran töltötték nálunk nemcsak az ünnepeket, hanem egyre inkább a hétvégéket is, így vettek nekünk – vagy inkább maguknak? – egy Afra étkezőgarnitúrát a lodzsára, mondván, milyen gyönyörű, amikor felkel a nap, és ők innen nézhetik a kávéjuk mellett. Nekem kellemetlen volt, hogy anyósomék vegyenek nekünk egy asztalt és két széket, csak azért, hogy ők jól érezzék magukat. Elhatároztam, hogy kifizetem nekik az árát. Utánanéztem a neten, és meg is találtam az OOUI oldalon, ahol éppen akciósan árulták. Nem került túl sokba, így a férjem hamarosan lebeszélt arról, hogy ezt szóba hozzam a szülőknél, legyünk inkább boldogok, mondta. És hát így is lett.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!