Tervező programmal napjainkban

By | 2016-09-29

nyaralás tervezésMai nap még tervező program segítéségével sem lehetett volna jobb és még nincs vége. Reggel jó korán keltem, hogy bevásároljak, aztán pedig elmentünk a strandra. Napoztunk egy utolsót, hiszen hamarosan itt az ősz. Fürödtünk is picit. Nem olyan régen értem haza. Na a hazafele utat már annyira nem élveztük, hiszen eléggé megsütött minket a nap és séta közben már nem esett annyira jól. Mikor hazaértem, nagyon jól esett egy zuhany. Most pedig készülünk az esti programra, hiszen szalonnát fogunk sütni. Nevezhetjük nyárzáró szalonnasütésnek, ám ahogy az előrejelzést nézem, nem biztos, hogy ez az utolsó szabadtéri programunk. Két hét múlva pedig a városi napok lesznek, amin a három napból hármat kint szoktunk tölteni, persze nem egész nap. Szeretem, ha történik valami, mert elég hamar bele lehet fásulni a hétköznapokba. Most már persze kicsit örülnék, ha pár fokkal hűvösebb lenne, de semmiképpen sem nagyon hideg és esős. Az időjárás viszont nem kívánságműsor így alkalmazkodunk. Várom azért már a havat, remélem lesz, bár mostanában ez nem jellemző a télre.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!